Belépési adatok

*
*
*
*

 

*
*

« Vissza a főoldalra

2014-06-06

Új vezérigazgató az Eni élén

Új vezérigazgatót választott az Eni igazgatótanácsa. Claudio Descalzi Paolo Scaronit váltja az olasz vállalat élén.


Az Eni igazgatótanácsa Claudio Descalzit, a kutatási és termelési osztály vezetőjét nevezte ki a vállalat új vezérigazgatójának.

A tanács a jegyzett vállalatokra vonatkozó vállalatirányítási szabályokkal összhangban azt a döntést is meghozta, hogy a belső ellenőrzési osztály vezetője ezentúl a tanácsnak, valamint annak nevében Emma Marcegaglia-nak, a vállalat újonnan kinevezett elnöknőjének fog jelenteni. Ezen kívül az elnöknő – mint az olaszországi intézményi kapcsolatokért felelős jogi képviselő – a vezérigazgatóval közösen fogja ellátni hatósági kötelezettségeit.

Az igazgatótanács továbbá azt is megállapította, hogy a tagok által kiadott nyilatkozatok, valamint a vállalat számára elérhető információk alapján az igazgatók megfelelnek a jelenlegi törvényhozás által előírt kötelező átvilágítás által felállított követelményeknek, azaz a megválaszthatatlanság és összeférhetetlenség esete nem áll fenn egy esetben sem. Az átvilágítási eljárás a könyvvizsgálói tanács által meghatározott elvek és feltételek szerint zajlott.

További információ kérhető

Száraz Gábor, szóvivő, E-mail: szaraz.gabor@tigaz.hu, Tel.: +36/30/471-2672

 

A sajtóközlemény letölthető formában (.doc)

  • Sajtokozlemeny_Uj_vezerigazgato_az_Eni_elen_20140606.docx Letöltés