Belépési adatok

*
*
*
*

 

*
*

« Vissza a főoldalra

2015-02-23

Adományokat gyűjt a Tigáz a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat számára

Adománygyűjtésbe kezdett februárban a Tigáz Zrt. a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat munkájának további támogatásáért. A támogatási program keretében a Társaság nyolc-nyolc ügyfélszolgálatán és telephelyén várja fogyasztói, valamint dolgozói felajánlásait.

Adományokat gyűjt a Tigáz a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnak, hogy ezzel segítse a kisgyermekek gyógyítását. A program részeként a Társaság perselyeket helyezett ki februárban nyolc-nyolc ügyfélszolgálati irodájában, valamint telephelyén, ezekbe gyűlnek majd a fogyasztók és a munkatársak önkéntes felajánlásai.

A program illeszkedik a Társaság „Összeköt az energia” elnevezésű társadalmi felelősségvállalási programjába, amelynek keretében a Tigáz országszerte a legrászorultabb embereket támogatja különböző szervezetek munkájának segítése által. A korábbi években a Társaság több alkalommal is adományozott a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat számára. 2013-ban egy olyan életmentő eszköz megvásárlásához járult hozzá, amelynek segítségével a mentők már a helyszínen diagnosztizálhatják a szén-monoxid mérgezés tüneteit, tavaly pedig speciális égési kötszer beszerzését támogatta.

„Továbbra is folytatni szeretnénk a Gyermekmentő munkájának támogatását, hiszen a szervezet olyan hiánypótló tevékenységet végez, amelyre nem csupán hatalmas szükség van, de sok-sok kisgyermek életét, egészségét óvja meg. Bízunk benne, hogy ehhez a gyógyuláshoz Társaságunk is hozzájárulhat” – mondta Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. szóvivője.

„Szervezetünk az elmúlt 16 évben több mint 35.000 bajbajutott kisgyermeken segített, de ez nem valósulhatna meg támogatók nélkül. Az alapítvány állami támogatásban nem részesül, a lakosság 1 %-os felajánlásaiból, vállalati és magán adományokból működteti a Gyermekrohamkocsit és a vidéki Gyermek-Mentőorvosi Kocsikat. Működésünk lakossági segítségtől, valamint vállalati és magán adományoktól függ, amelyekért rendkívül hálásak vagyunk” - mondta Dr. Goschler Ádám, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat orvos igazgatója.

További információ kérhető

Száraz Gábor TIGÁZ Zrt. Külső kommunikációs vezető, szóvivő E-mail: szaraz.gabor@tigaz.hu Tel.: +36/30/471-2672

 

A sajtóközlemény letölthető formában (.doc)

  • Sajtokozlemeny_Adomanyokat_gyujt_a_Tigaz_a_Szent_Marton_20150223.docx Letöltés

Galéria