Belépési adatok

*
*
*
*

 

*
*

2015-12-10

Megjelent az Eni legfrissebb Olaj és Gáz Világjelentése

Az Eni kiadta legfrissebb, 2014-re vonatkozó éves jelentését, amely a globális olaj- és gáztartalékokat, valamint az iparági termelést és fogyasztást elemzi. E szerint a tavalyi évben a legnagyobb hangsúlyt a nyersolaj minősége és a finomító üzletág kapta.

Tovább »

2015-11-20

Ismét csalók jelentek meg, ezúttal Hajdúszoboszlón

Újabb csalók jelentek meg a TIGÁZ-DSO Kft. ellátási területén, akik ezúttal Hajdúszoboszlón próbálnak pénzhez jutni műszaki biztonsági felülvizsgálatra hivatkozva. A csalók tanácsadás címén igyekeznek magas összegeket kicsalni a gyanútlan fogyasztóktól.

Tovább »

2015-11-18

Csaknem háromszor tekerték körbe a Földet a Tigáz munkatársai

Elképesztő eredményekkel zárult a májustól október végéig tartó Tigáz Bringázz a Munkába 2015 program, melynek során a Társaság közel 200 dolgozója döntött úgy, hogy a gépjárművet kerékpárra cseréli egy nemes cél érdekében. A Tigáz cserében vállalta, hogy a megtett kilométerek alapján támogatja a Zsótér Pál Alapítványt, mely így 1,2 millió forintos adományban részesült.

Tovább »

2015-11-10

Az Eni új lelőhelyre talált Kongó partjainál

Az Eni új földgáz és kondenzátum felfedezésről számolt be a napokban. A lelőhelyre Kongó partjaitól 20 km-re, a Nkala Marine tengeri mezőn akadtak rá, amely 3 km-re található a már kitermelés alatt álló Nene Marine mezőtől.

Tovább »

2015-10-20

Végre mindent megtudhat a földgázról!

Mától elérhető a „Mindent a földgázról” internetes oldal, ahol a fogyasztók minden fontos és érdekes információt megtalálhatnak a földgázról valamint a gázszolgáltatásról. A weboldalt a TIGÁZ-DSO Kft. hívta életre azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a lakosság földgázzal kapcsolatos ismereteinek bővítéséhez.

Tovább »

2015-10-09

Kiosztották a 2015-ös Eni-díjakat

Az Eni idén is díjazta a leginnovatívabb energetikai és környezeti technológiákat. A 2015-ös évben többek között a szénhidrogéneket érintő új technológiák, a hulladékhő villamos energiává való átalakítása, valamint a környezetbarát víztisztító és sótalanító technikák részesültek elismerésben.

Tovább »

2015-09-24

Az Eni-t választották az év felfedező vállalatának

A Petroleum Economist magazin az Eni-t választotta a 2015-ös év felfedező vállalatának. A szaklap immár tizedik alkalommal díjazta az energiaipar kiemelkedő alakjait, vállalatait és projektjeit.

Tovább »

2015-09-14

Tervezett üzemszünet

A mindennapi kiegyensúlyozott és zavartalan vezetékes földgázszolgáltatás érdekében a TIGÁZ-DSO Kft. folyamatosan, tervszerűen végzi vezetékhálózatának és az ahhoz kapcsolódó nyomásszabályozó állomásainak átfogó korszerűsítését, karbantartását. Azonban a tervezett beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében a karbantartás, felújítás esetenként a földgázszolgáltatás szüneteltetésével jár együtt.

Tovább »

2015-08-06

Az Eni ismét szerepel a rangos tőzsdei fenntarthatósági indexben

Sorozatban kilencedszer is beválasztották az Enit a világ egyik legelismertebb tőzsdei indexébe (FTSE4Good), mely a cégek környezeti, társadalmi és felelősségvállalási gyakorlatait elemzi.

Tovább »

2015-08-04

Visszavonásra került a Tigáz Zrt. egyetemes gázszolgáltatói engedélye

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2016. október 1-jei határidővel a vállalat kérésére visszavonta a Tigáz Zrt. egyetemes gázszolgáltatási engedélyét. A Tigáz ügyfeleit a Főgáz veszi át.

Tovább »